Sportnap a Bicsérdi Általános Iskolában
Lehet, hogy Bicsérd kistelepülés, de az idei sportnapon mindenki azt érezhette, hogy maratoni távokat tett meg úgy, hogy a falut el sem hagyta. Ez a rendhagyó szervezésnek volt köszönhető, ugyanis hét állomáson tehették próbára a csapatok erejüket és ügyességüket a település hét különböző pontján. Ezek közt volt kötélhúzás, röplabda, birkózás, ügyességi roller pálya, kincskeresés, akadálypálya és foci (bekötött szemmel!). A véletlenszerűen sorsolt csapatok helyszínről helyszínre jártak hetedikes csapatkapitányukat követve, és minden állomáson lelkes és segítőkész nyolcadikosok várták őket a feladatokkal. Extra pontokért a csapatok mulatságos bevonulásokkal és harci kiáltásokkal rukkoltak elő, a feladatok teljesítésében pedig a kicsik és nagyok egyaránt ügyesek voltak, jól egészítették ki egymást. Teljesítményükért a csapatok jutalomban részesültek, állomásonként hirdették ki a legjobbakat, akik oklevelet és osztálylabdát kaptak.
A sportnapot ezúttal is a Magyar Diáksport Napjához csatlakozva tartottuk, és mivel 2024-et írunk, idén a program 2024 méter futással indult. A nap végeztével az ebédre várva a diákok (és tanárok is) az iskola udvarán árnyékot keresve pihentek meg, ami jól jelezte, valóban a sportról és a mozgásról szólt szeptember 27-e. Köszönjük Czakó Ritának és a nyolcadik osztályosoknak a remek programokat, valamint minden tanár és diák lelkes részvételét!